És elérkeztünk azokhoz a részekhez, amik már olyannyira megváltoztak, hogy elsőre azt se tudtam, hogy kezdjek neki az egésznek. Bizonyos motívumok ugyan megmaradtak, szóval megpróbálom ezek felől megközelíteni a dolgot majd.

Kezdésnek azonban nem egy régi részről írnék, hanem a 34. oldalról.

Ez a jelenet nem szerepelt sem a 2006-os, sem a 2008 verzióban, de még a Remake vázlataimban sem. Amolyan last minute oldal volt, amin nagyon sokat filóztam, hogy berakjam-e és ha igen, milyen formában. Sokáig ódzkodtam ettől a jelenettől, próbáltam teljesen máshogy kivitelezni, de végülis mindig oda jutottam, hogy a maga negatív visszaütői ellenére is szükségesnek éreztem. Hogy egy kicsit tovább magyarázzam: Bár elvileg megvolt a végleges vázlatom a teljes fejezethez, mégis időről időre megkérdőjelezek dolgokat, elsősorban olyankor, amikor más írókkal, rajzolókkal beszélgetek egy-egy jelenetről, részről, vagy akár teljesen más munkákról, és az ilyen „szakmai eszmecserék” bizony mindig arra ösztönöznek, hogy újra és újra átvizsgáljam a saját munkáimat, és próbáljak javítani rajta. Ez a jelenet szintén egy ilyen beszélgetés után jött be a képbe, amikor is a téma a döntések, okok és reakciók voltak. Avagy mi az, ami miatt Ayumi úgy dönt a fejezet végén, hogy útra kel két vadidegennel, csak úgy bele a nagyvilágba ahelyett, hogy a biztonságot jelentő klánon belül maradna és kivárná a megoldást? És tényleg, ahogy átlapoztam az akkori vázlataimat rájöttem, hogy sántít az egész, és éreztem, hogy ennél több kell. Végeredményképp a későbbi oldalakban is eszközöltem némi változtatást – pl. pont a nemrégiben feltöltött 39. oldalon, de tudtam, hogy kell még ez a jelenet is. Egy darabig máshogy akartam megrajzolni, egyfajta visszaemlékezéssel vegyes vívódásként – avagy, hogy Ayumi múltjából, mindennapjaiból villantottam be egy két motiváló okot, de aztán rájöttem, hogy teljesen fölösleges. Így is sokan úgy érezték, hogy ez a jelenet túl drámai, túlságosan sajnálat-vadász lett, és ezt én is nagyon jól tudtam, hogy vagy átjön valakinek, vagy így fogja érezni, épp ezért nem akartam esetlegesen tovább rontani flashback-ekkel.  Azért még most is ellentmondásosnak érzem, hogy bár tudom, hogy hatásvadász volt, de mégse tudtam kihagyni. Úgy éreztem, kell ez a jelenet, a pillanat, amikor egyszerűen az addigi események súlya ténylegesen Ayumi nyakába szakad, amikor ténylegesen szembesül a ténnyel, hogy nemhogy egyhamar, de talán sose fog hazajutni. És ez kellett ahhoz, hogy a későbbiekben meghozza azt a döntést, ami a történet szempontjából szükséges. Ez az a jelenet, amikor padlóra kell küldened a karaktered ahhoz, hogy felálljon, és elinduljon.